Semmi. És egyszerre minden!
Helen Terry szerint, akármilyen övet is szerzel meg, mindig légy hű önmagadhoz, de a legfontosabb: tarts órát úgy, hogy ne változtass semmin. Még akkor sem, ha erős kényszered van, hiszen a csapatod lehet, hogy elvárásokkal érkezik az órádra.
A budapesti tréningen valami átkapcsodott bennem. A-ból B-be, OFF-ból, ON-ra, vagy ha úgy tetszik, dislike-ból like-ra, akárhogyan is nevezzük, azt érzem most, mindenféleképpen feljebb emelt, egy, két, akárhány szintet. Mintha valaki most 0-24-ben emelne fel a két kezével a magasba.
Apró, nagyon pici részletek váltak világossá, pontossá, a mozdulatok, a tánc öröme, a koncenctráció, az ellazultság, MINDEN más színben tűnik most fel (kékben, ugye. haha), egyszerre minden a sajátommá vált, még akkor is, ha sokszor azt érzem: az ember minél többet tanul, annál inkább rájön, nem tud semmit.
Kinyíltak a világaim – mind a négy, az emocionális, fizikai, spirituális és vizuális birodalmam egyaránt színesedett, gazdagodott, kapcsolatba kerültem velük, bemutatkoztunk egymásnak, és elkezdtünk közösen dolgozni. Valószínűleg eddig is működött a kapcsolatunk, csak eddig nem tudtam róla.
Egyszerre lettem Isadora Duncan, Bruce Lee, Deepak Chopra, Madonna, ahogy táncoltam, csak azt éreztem, egy film kezdődik, egy történet alakul, és minden egyes órán, vagy újabb dalnál tovább hömpölyög a történet.
Ezt szeretném hát átadni valahogyan az órákon. Szóval hömpölyögjön együtt mindannyiunk története, színes, érzelmes, erőteljes, harcos és nőies formákban, boldogan, örömmel, könnyekkel, na, táncoljunk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: