nia budapest

Vasárnapig tart a Nemzetközi Klitorisz Hét

Május 6. és 12. között világszerte ünneplik a Nemzetközi Klitorisz Hetet – írja a Huffington Post. A kezdeményezés mögött egy Las Vegas-i szervezet, a Clitoraid áll, amelynek kitűzött célja, hogy a nők megéljék és megünnepeljék szexuális szabadságukat és örömüket.

A szervezet honlapján ezt írja magáról: a Clitoraid célja, hogy támogatást nyújtson az FGM (Female Genitale Mutilation, vagyis a nemi szervek csonkítása) áldozatainak az első orgazmus elérésében, hogy megünnepelje a szexuális szabadságot, hogy minden erejével támogassa a női csonkítás elleni kampányt, valamint hogy előmozdítsa a szabad szexualitást és a maszturbáció felfedezését.

A Clitoraid szóvivője, Nadine Gary egyébként már több más figyelemfelkeltő kampány aktív résztvevője volt, így például a „Go Topless Day” során a toplesst tiltó törvény ellen kampányoltak, de a “Swastika Rehabilitation Day” is a nevéhez köthető, amelynek célja az volt, hogy lemossák a náci stigmát az ősi szimbólumról.

A Clitoraid tagjai egyébként a héten hatalmas klitorisz-jelmezekben szórólapoznak Las Vegas utcáin.

Nem mellesleg május a Nemzetközi Maszturbációs Hónap is egyben. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!