Okava Miszaó március elején ünnepelte 115. születésnapját. “Kedvenc étke a szusi, a hosszú élet titka szerinte a törődés az egészséggel”, írják róla, és utóbbiról alighanem az emberek zömének kevés fogalma van, hogyan, miképpen is kéne, vagy elkezdeni, vagy jól csinálni.
A világ jelenleg legöregebb embere szintén japán. Kimura Jiroemon 1897. április 19-én született, vagyis majdnem 116 esztendős. Szerinte a napfény és a tanulás a hosszú élet titka.
Idén januárban halt meg Okubo Koto, aki addig a világ legidősebb nője volt. Az 1897 december 24-én született Okubo tavaly december 17-én, a szintén 115 éves életkort megélt amerikai Dina Manfredini halála után vált a világ legidősebb nőjévé, így kevesebb mint egy hónapig birtokolta a címet.
Bármi is a hosszú élet titka, teljesen biztos: ezeknek az embereknek az arcán nyugalmat, békességet látok. Plusz bölcsességet, kedvességet, és valami olyan derűt, amit például a környezeteben nagyon ritkán fedezek fel.
Szóval azt gondolom, nem az a kérdés, hogy mit együnk, mit igyunk, vagy mit NE csináljunk az életünkben (vagyis de, persze, ez nagyon fontos, de..) hanem az hogy hogyan. Ha minden apróságba is egy picivel több fókuszt, egy kevéssel több figyelmet helyeznénk, ha picit lelassítanánk, akkor minden minőségén javíthatunk – szerintem. 
Figyelem, fegyelem
Egy remek gyakorlatot tanultam egy hétvégi Nia teacher workshopon Kriszti VanSlyke-tól. Kriszti azt mondta, miután a tanfolyamról hazatérünk, apróbb dolgokba vigyük bele azt az energiát, amit a Niában is tanulunk, vagyis: Dancing through life – e mottó szerint járjunk el, ha mondjuk mosogatunk, öltözünk, vagy fürdünk. Csináljuk egy héten, két héten át, és észrevétlenül beleivódik az életünkbe ez a finom figyelem.
Nos, megtettem, és nem mondom hogy könnyű volt.
Észre sem vesszük, hogy a mindennapok 80 százalékát rutiból végezzük. Az öltözködést, evést, utazást a munkahelyünkre, a beszélgetéseinket (Szia – hello, hogy vagy/jól vagy? De már ugrunk is tovább a következő témára, a válasz szinte lényegtelen), szóval ez az egy hét kemény erőpróba volt. De elkezdtem, és eltelt egy hét. Aztán még egy.
Vezetés közben elkezdtem figyelni az előttem álló autóst: egyrészt az autót magát. Szemügyre vettem a színét, a márkáját, majd figyeltem hátulról a sofőrt, milyen haja van, merre néz, hogy nézhet ki elölről… Aztán a piros lámpánál és figyeltem az embereket, a tárgyakat. Próbáltam betáncolni a munkahelyemre (nem, nem volt szánalmas, sem vicces, észrevétlenül csináltam, “csak” belül táncoltam) és a mindennapi dolgaimon igyekeztem a tai-chi energiával átfolyni. Egyrészt azért is javaslom, mert elég jó elfoglaltság, és a szürke hétköznapokat remekül feldobja. Másrészt – és ez a fontosabb – olyan dolgokat fogsz észrevenni, amelyek talán mindig is szem előtt voltak, de nem vettél róluk tudomást: színek, ízek, érzések. Ha ezt a gyakorlatot egy hétig csinálod, talán valami kinyílik, valami megmozdul, és az akadályokat onnantól kezdve másképpen értelmezed. Szerintem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: